Az egyik első terület, amelyet annak idején „tisztítani” kezdtem az életemben, a táplálkozásom volt, így jó 10 év tapasztalata van a hátam mögött ezzel kapcsolatban. Úgy fogalmaznék, hogy a testem sokszor nem volt velem nagyon türelmes, ha ártottam neki. Ezt akkoriban átoknak gondoltam, ma már azonban inkább hálás vagyok, különben talán soha nem indultam volna el ezen az úton.
Az egész történet egy rejtélyes bőrtünettel kezdődött, így először a különböző egészségügyi diéták útvesztőjében bolyongtam: csináltam candida-diétát, tejcukormentes diétát, gluténmentes diétát, kipróbáltam a lúgosító csodamódszereket, stb. Miután először megtapasztaltam, hogy a táplálkozással tényleg lehet gyógyítani, kinyílt egy új világ. A pozitív tapasztalataim annyira felvillanyoztak, hogy azonnal küldetésemmé és szenvedélyemmé vált a „végső megoldás”: annak a diétának a megtalálása, amely választ ad a lehető legtöbb egészségügyi problémára és meg is tudja előzni ezeket. A diéta, amely biztosítja a minél hosszabb ideig tartó, egészséges életet. A „majdnemörök” élet titka, ha úgy tetszik. Ma már persze pontosan tudom, hogy ilyen nincs, úgyhogy ha arra számítottál, hogy most megmondom a tutit, akkor ki kell, hogy ábrándítsalak. Egyébként pedig annyira már ismerhetsz, hogy soha nem fogom neked megmondani a tutit (maximum azt, hogy nekem mi vált be), és soha nem foglak arra sem buzdítani, hogy „bemondásra” elhigyj nekem bármit (csakis a saját hangodnak és tapasztalataidnak – vagy jelen esetben testednek).
Egyúttal szeretnék itt leszögezni még valamit. A „diéta” kifejezés alatt nem azt értem, hogy kampányszerűen csinálunk mindenféle „kúrákat” (pl. tisztítókúrát, fogyókúrát, stb.), aztán várjuk szépen a csodát. Ugyan a hétköznapokban gyakran ebben az értelemben használjuk ezt a szót, de szerintem ez félrevezető. Az én olvasatomban a diéta (csakúgy, mint az angol „diet” szó eredetileg) étrendet jelent. Egy életmódot, vagy ha úgy tetszik, „táplálkozási irányzatot”, amelyet nemcsak néhány hétig vagy néhány hónapig követek, hanem folyamatosan. Persze ez a hír elsőre kiábrándíthatja azokat, akik gyors megoldást akarnak a problémájukra.
De azt szoktam ilyenkor mondani, hogy mégis miért gondoljuk úgy, hogy amit évek, évtizedek alatt rontottunk el a helytelen táplálkozással, azt helyrehozni ennél rövidebb idő lesz?
Itt is érvényes az az állítás, hogy meg kell tanulnunk taktikai megközelítésről stratégiaira váltani. Rövidtáv helyett hosszútávon gondolkodni. Könnyű ez? Nem. Egyszerű? Nagyon.
Csak a legegyszerűbb megoldásokat időnként nem akarjuk észrevenni. Miért? Mert gyakran ezek járnak a legtöbb munkával. Ez van, ezt az alapvetést akár nyugodtan el is fogadhatjuk alapértelmezettnek a jövőre nézve. Sokszor csak akkor vagyunk hajlandóak ezeket számításba venni, amikor már tényleg nincsen semmilyen más megoldás. Csak akkor vesszük elő a legkézenfekvőbb ötletet, ha már elfogytak a gyorsan bevethető csodamegoldások. Pedig néha sokkal nehezebb és sokkal több energiába kerül hosszú időn át menekülni valami elől, mint venni egy nagy levegőt, és elvégezni a munkát. Mert akkor könnyen rájöhetünk, hogy annál viszont könnyebb, mint amit eddig csináltunk. Minden relatív. Ez a másik alapvetés.
De adok itt még egy gondolkodnivalót.
Vajon miért esik sokkal jobban nehezünkre magunkért dolgozni, mint magunk ellen? Hiszen ugyanannyit dolgoztunk azon is, hogy rosszul csináljuk a dolgokat, mint azon, hogy helyrehozzuk.
A választ egyelőre balladai homályban hagyom, de ha igazán őszinte vagy magaddal, előbb-utóbb rá fogsz jönni.
Na tehát, a hosszú kitérő után térjünk vissza a történet sodrába. Lényeg a lényeg, kipróbáltam sokféle átmeneti és nem annyira átmeneti diétát, táplálkozási irányzatot, de úgy éreztem, hogy valami mindig hiányzott. Hogy micsoda? Az, hogy tudjam, hogy mit csinálok – és tudjam, hogy miért csinálom. Minden divatos irányzatnál megvannak a lényegi alapelvek, amiket követhetünk, de amikor ezeket követtem, közben folyamatosan azon gondolkodtam, hogy vajon tényleg jó-e, amit teszek? Biztosan ez a jó a testemnek? És mindig rájöttem, hogy fogalmam sincs. Csak azért ettem vagy nem ettem ezt vagy azt, mert valaki „azt mondta”, hogy az nem jó.
Vannak persze olyan dolgok, amikről minden irányzat egyértelműen tudni véli, hogy nem jó, mint pl. egy szénsavas, agyoncukrozott üdítő, vagy a „fehér mérgek”, mint a fehércukor vagy a fehérliszt, de mondanom sem kell, hogy ezen a ponton ekkor már rég túl voltam.
Itt már olyan finomhangolási kérdések merülnek fel, mint pl. az, hogy együnk-e húst vagy sem? Tényleg árt a glutén? Szabad-e hüvelyeseket vagy krumplit enni? Egyáltalán, főzzük-e meg az ételt vagy fogyasszuk nyersen?
Megideologizálni és indokolni persze mindegyik irányzatot meg lehet, és ezt meg is teszik az elméleti alapoknál. Mindegyik hihető, és mindegyik megalapozottnak tűnik tudományosan, épp ezért van hatalmas zavar a fejekben az egész táplálkozás témával kapcsolatban. Így én akármelyiket is követtem éppen, mindig ott volt bennem a kétely, hogy mi van, ha mégsem ez az üdvözítő megoldás? Mi van, ha hazudnak nekem az irányzat képviselői, vagy egyszerűen csak ők is tévednek? Hiszen valószínűleg mindannyian ismerünk olyan embereket (vagy legalábbis hallottunk már olyanról), aki vallásos buzgalommal, vakon követte az általa jónak gondolt irányzatot, aztán a végén mégis súlyos egészségügyi problémákkal szembesült? Ezért nekem folyamatosan a fejemben kattogtak a kérdések, hogy honnan fogom megtudni a választ? Ki mondhatja meg nekem, hogy biztosan ez-e a jó megoldás? Mi van, ha teljes tévúton járok?
10 év kellett ahhoz, hogy valaki „kimondja” azt a gondolatot, amire mindig is szükségem volt. Hogy megmondja nekem valaki a tutit. Ez a tuti pedig nem más, mint az, hogy nincs tuti. Az persze tuti, hogy a fehércukor nem jó – van néhány olyan alapelv, ami semmiképpen nem tűr ellentmondást, de ezek jelen is vannak minden irányzatban, és manapság már többnyire mindenki tisztában is van velük. De ezenfelül semmiféle tuti nincs.
Szerintem itt van a gond a divatos táplálkozási irányzatokkal is: hogy ezeknek az alapelvei önmagukban csak általános érvényű egyenmegoldások. És ha mi csupán ezeket követjük, de nem történik semmiféle finomhangolás a saját szervezetünkre szabva, akkor azzal lehet, hogy hibát követünk el.
De vissza a történethez. Tehát 10 éve kutakodtam a témában, olvastam különféle szerzőket, mígnem egyszercsak meglett. A szemfelnyitós, homlokracsapós aha-élmény. amire mindig is vártam. A gondolat, amiről zsigerileg tudtam, hogy ez szabadít fel a magamra rakott nyomás alól (hogy „meg kell találnom a tutit”), amely irányt és reményt ad.
Szóval kb. 1-2 éve elkezdtem olvasni egy általam addig ismeretlen táplálkozási tanácsadó anyagait (róla még többször lesz szó az oldalon), és nála jött szembe a következő gondolat. Vannak olyan ételek vagy alapelvek, amikről többnyire mindenki tudni véli, hogy egészségesek. Ilyen pl. a paradicsom, vagy mondjuk a quinoa, vagy általánosságban a nyers ételek. Vannak viszont olyan emésztőrendszeri problémák, amikből kifolyólag ezek mégsem jók mindenkinek (pl. a paradicsom esetében a hisztaminérzékenység). És itt jön a világmegváltó megmondás:
A „jó” táplálkozás nem egyenlő a „helyes” táplálkozással.
Mit értek ezalatt? Azt, hogy még ha olyan dolgokat eszem is, amiről a legtöbb táplálkozási irányzat egyöntetűen azt mondja, hogy jó (vagyis jót teszek magammal, hogyha fogyasztom), még az sem garantálja, hogy helyesen táplálkozom (vagyis helyesen teszem, hogy fogyasztom, mert a testemnek is jó lesz). Hogy azokról az alapanyagokról meg már ne is beszéljünk, amelyek körül parázs viták folynak az egészségügyi hatásait illetően, és nem tudnak megegyezni az egyes irányzatok sem abban, hogy jót tesz-e vagy sem. Mit jelent tehát mindez?
Azt, hogy annyira egyedi (sokszor akár csendben, nagyon nyilvánvalóan ordító tünetek nélkül folyó) egészségügyi problémákkal és testi adottságokkal rendelkezünk mindannyian, hogy a táplálkozást nem lehet néhány jól körülhatárolható alapelvre leegyszerűsíteni. Vagyis le lehet, hiszen ez a végcél, de ezeket sajnos saját magunknak kell meghatároznunk, amit hosszas önmagunkkal folytatott munkának kell megelőznie. Milyen munka ez? Lényegében a szervezetünkkel folytatott vezetett kísérlet, melyben megtudjuk, hogy nekünk személy szerint mi tesz jót, és mi nem (sőt, még azt is hozzátenném, hogy az adott pillanatban, mert ez akár még egy emberen belül is változhat az idők folyamán). A kísérlet neve pedig: eliminációs diéta.
Nem arról van szó, hogy „amit kívánok, az jót tesz nekem” – bár hozzátenném, hogy a mondattal alapvetően egyetértek. De! Ezt is teljesen kiforgatták már az eredeti jelentéséből, és zászlajukra tűzték azok, akik nem akarják vagy még nem tudják vállalni a felelősséget a saját jóllétükért, és / vagy egyszerűen csak lusták változtatni. Vezető kifogás lett belőle, pedig alapvetően jó elgondolás. De miért nem igaz mindig, mindenkire? Azért, mert manapság annyi (sok esetben rejtett) kisebb egészségügyi problémával küzdünk mindanniyan, hogy az „amit kívánok” mára teljesen eltorzult. Mondok egy példát. Ha el vannak „zsibbadva” az ízlelőbimbóink a sok agyonízfokozózott, feldolgozott élelmiszertől, amikben még netán függőségi anyagok is vannak, akkor természetes, hogy ezeket fogjuk kívánni. De legyünk vele tisztában, hogy nem azért kívánjuk ezeket, mert ezek tesznek jót nekünk. Vagy egy másik példa. Ha túl van szaporodva a szervezetünkben a Candida gomba, akkor rettenetesen kívánhatjuk az édességet. De ezt sem azért kívánjuk, mert az a jó nekünk, hanem mert a gomba „átveszi az irányítást, és azt mondja az agyunknak”, hogy együnk ilyet (mivel neki ez a megfelelő táplálék). Szóval az alapfelvetéssel egyetértek, de azzal nem, hogy ez manapság mindig, mindenkire érvényes lenne. Minden relatív, ugye.
Szóval az én válaszom a „mit együnk?” kérdésre kezd körvonalazódni. Ennek első lépése az eliminációs diéta, melynek az a lényege, hogy kísérleti úton, különféle tesztelési fázisok során megtapasztaljuk, hogy a szervezetünk mennyire szereti vagy nem szereti az általunk fogyasztott alapanyagokat (a hogyanokról később még szó lesz).
Ha ezen a folyamaton átmegyünk, onnantól gyakorlatilag teljesen mindegy lesz nekünk, hogy ki mit mond arról, mit „kellene” vagy „nem kellene” ennünk.
És mi más lehetne egyszerűbb táplálkozás, mint ez? Ez a tökéletes elvi keretrendszer: nincs több kérdés és bizonytalanság. Tökéletesen tudjuk, hogy mit csinálunk és miért, és nem fogunk többé senkire sem hallgatni, csak a saját testünkre. Mert a legjobban ő tudja, hogy mi a jó nekünk – és meg is mondja, hogyha igazán odafigyelünk rá.
Ha kérdésed vagy észrevételed van, oszd meg velem bátran a komment szekcióban vagy a kapcsolat menüpont alatt. Ha pedig szeretnél értesülni az újdonságokról, a főoldalon található “KÖVETÉS” gombra kattintva megteheted.
*A kép forrása: pixabay.com (Дарья Яковлева)