A tudatosságban és az egyszerűsítésben leginkább az a szép, hogy mi kaparjuk ki magunknak a gesztenyét. Rájövünk a saját igazságainkra, amik szilárdan gyökeret vernek bennünk, és olyan erős belső iránytűként szolgálnak nekünk az élettel kapcsolatban, hogy többé nincs szükségünk semmilyen külső iránymutatásra. Ezért olyan nehéz „megszülni” őket. Hiszen a másoktól kölcsönvett „konzervigazságokba” nem kell munkát fektetni, azokat elegendő csak elhinni és hangoztatni. Nekem ugyanakkor az a tapasztalatom, hogy még ha olyan dolgokról van is szó, amikről pontosan tudjuk, hogy igazak, ha ezeket csak elhisszük valaki másnak, és nem saját megértésből és megtapasztalásból fakadnak, akkor nem leszünk képesek tartósan ezeket követve élni.
Pedig van néhány olyan igazság, ami nem személyre szabott, hanem általános érvényű, és minden „úton lévő” ráébred előbb-utóbb. Na ezeknél jönne jól, hogyha elég lenne csak elhinnünk, így nekünk már nem kellene megküzdenünk azért, hogy megértéssé érjen. Milyen egyszerű is volna, ha ezeket a gesztenyéket csak elfogadhatnánk azoktól, akik már kikaparták.
Összegyűjtöttem azt a 10 dolgot, amikkel kapcsolatban a legnagyobb ráébredéseim voltak, és másoktól is sokszor hallottam, hogy nehéz vagy hosszadalmas volt nekik megérteni vagy elfogadni. Íme, a gesztenyék, amikért a legtöbbet kapartam – és amiket ha előbb meg tudtam volna érteni, már sokkal korábban egyszerűbb lehetett volna az életem.
1. Nem kell mindenkit megváltanunk
Ahogyan már egy másik posztban is elmélkedtem róla, a felébredéssel természetes módon együtt jár a vágy, hogy mindenki másnak is kinyissuk a szemét. Akármivel kapcsolatban is érezzük úgy, hogy „megtudtuk a tutit”, azt gondoljuk, hogy ez most aztán úgy megváltoztatja majd másoknak is az életét, hogy hülyék lennének nem így csinálni ők is azután, hogy mi elmondjuk nekik.
Ebből lesz aztán az erőszakos „térítés”, amikor mindenkit mindenáron próbálunk kiokosítani, és meggyőzni arról, hogy ezentúl aztán neki is így kell csinálni, különben halálfia.
Ezzel két gond van.
Az egyik, hogy amikor megteremtettek minket (vagy kiemelkedtünk az állatvilágból, vagy bármilyen más verzióban higyjünk is), szabad akaratot is kaptunk. Aki nem akar látni, vagy nem áll készen rá, annak nem tudod szétfeszíteni a szemét. Mellesleg te gondolhatod azt, hogy ez neki jó lenne, de biztos ez? Honnan tudhatod, hogy másnak mi a jó? Hiszen sokszor azt sem tudjuk, hogy nekünk hogyan jó.
Másrészt, ha valamit erőszakosan tukmálnak, az visszatetszést és bizalmatlanságot kelt. Nem véletlenül született az a mondás, hogy a „Jó bornak nem kell cégér.” Ne téríts! Mutass példát! Ez az egyetlen módja, hogy valakiben felébreszd a változ(ta)ás iránti igényt. Ha látja, hogy mennyire jó neked az a dolog, amit csinálsz, legyen az bármi, előbb-utóbb fel fog ébredni a kíváncsisága.
De ha nem, azt is el kell fogadnod. Nem menthetsz meg mindenkit – főleg akkor nem, ha valakit saját magától kellene megmentened. Meg kell tanulnod elengedni azt, aki nem akar veled menni. Igen, ez néha fájdalmas. Nagyon. De ígérem, egyre könnyebb lesz. Ezt az érettség fogja meghozni, ami a tudatosodás során egy idő után magától megérkezik majd.
2. Ahhoz, hogy tudjuk, mit akarunk, előbb azt kell tudnunk, hogy mit nem
Amikor utólag kiderült valamelyik döntésedről, hogy tévedés volt, biztosan elgondolkoztál néha azon, hogy akkor ez most mégis mire volt jó? Ha érezted már úgy, hogy az életednek ez vagy az az időszaka elpocsékolt idő volt, akkor érted, hogy mire gondolok.
Az ilyen időszakokra szoktam úgy gondolni, hogy azért volt szükséges, mert ekkor tanultam meg, hogy mire nincs szükségem. Hogy mi az, amit nem tudok tolerálni egy párkapcsolatban, vagy mitől szenvedek egy munkahelyen, netán mi az, ami semmiképpen nem fér számomra bele egy barátságba.
Valahogy muszáj megtanulnunk választani a rengeteg lehetőség között. Szükség van arra, hogy megtanuljuk, mik a számunkra lényeges szempontok egy döntéshelyzetben. Mert ha azt sem tudjuk, mik a szempontjaink, örökké lehetetlen marad egy legalább viszonylag jó döntést meghozni.
Szóval álljunk hozzá nyitott és kíváncsi szívvel az ismeretlen tapasztalatokhoz, mert ezek mind egy újabb lehetőséget rejtenek arra, hogy finomítsuk a szempontrendszerünket. A segítségükkel egyre tisztábban megláthatjuk, hogy kik vagyunk és mit akarunk.
3. A végletekre nagy szükség van
Mindenkinek a harmónia a célja. Az ideális, törékeny egyensúly megtartása. De arról kevés szó esik, hogy ezt hogyan lehet elérni. Az én tapasztalatom az, hogy a végletek megélésével. Ahhoz, hogy megtudd, hogy valamiből mennyi a számodra szükséges mérték, a „pont elég”, ahhoz előbb látnod kell, hogy mennyi a túl sok, és a túl kevés. Ez mindenre igaz: az evésre, a sportolásra, az olvasásra, a sorozatnézésre, de még magára a tudatosságra is. Azt szoktam mondani, hogy a tudatosság olyan, mint egy szinuszgörbe. Megvan? Az a hullámos az, amiben vannak felfele meg lefele púpok.
Ide is teszek egyet:
Na. Szóval ez a tudatosodásod elején még nagyon végletes. A nagyon magas és a nagyon mély között ugrál. És ahogy fejlődsz, ezek a kilengések egyre kisebbek lesznek.
Akkor van meg az egyensúlyod, a belső békéd és középpontod, amikor a középvonalhoz közel mozogsz, és már sem a jó, sem a rossz történések nem zökkentenek nagyon ki.
Ez persze általában nem tartós. Inkább időszakosan jelentkezik, és aztán úgyis történik valami olyan, ami jobban kizökkent majd. De ezzel nincs is semmi gond, ilyenkor tudjuk, hogy megérkezett a következő tanulnivaló. Különben már nem lennénk itt ebben a világban, mert már nem lenne mit megtanulnunk. Hosszútávon tehát a mértékletesség a kulcs az egyensúlyhoz. De ehhez szükség van a végletek megtapasztalására.
4. Tényleg minden akkor történik, amikor kell
Sokszor vagyunk türelmetlenek magunkkal. Úgy gondoljuk, hogy nem vagyunk elég jók ebben vagy abban, és nem is tudunk elég gyorsan fejlődni vagy tanulni.
Olykor pedig az élettel nem vagyunk elég megértők. Nem adja olyan könnyen és gyorsan azt, amit elképzeltünk.
Nem kaptuk még meg az előléptetést, nem találkoztunk még az igazival, nem köszöntött ránk a gyermekáldás, nincs még meg az áhított vidéki ház, netán nincs elég pénzünk.
Van erről egy csodálatos idézet Márainak „Az igazi” című regényében. Ez itt kifejezetten a találkozásokról szól, de vonatkoztassunk el:
„Nem hiszek a véletlen találkozásokban. A világ törvénye olyan, hogy ami egyszer elkezdődött, azt be is kell fejezni. Nem valami nagy öröm ez. Semmi nem érkezik idejében, semmit nem ad az élet akkor, amikor felkészültünk reá. Sokáig fáj ez a rendetlenség, ez a késés. Azt hisszük, játszik velünk valaki. De egy napon észrevesszük, hogy csodálatos rend és rendszer volt mindenben… két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak akkor amikor megértek e találkozásra.”
Fogadjuk hát el tehát, hogy minden pontosan akkor történik, amikor annak eljött az ideje. Amikor készek vagyunk rá. Amikor keresztülmentünk azon a folyamaton, ami előkészített minket annak a valaminek a legteljesebb fogadására. Legyen az egy szerelem, egy barátság, egy gyermek, vagy egy új lehetőség. Mert az élet bizony sokkal jobban tudja nálunk, hogy mikor vagyunk készen.
5. Nem kell előre látnunk az utat
Jó ideig éltem úgy, hogy azért nem tettem meg egy csomó mindent, mert túlkombináltam a dolgokat (a mai napig küzdök ezzel, ha te is, üdv a klubban). Azt gondoltam, hogy csak akkor kezdhetek el megvalósítani valamit, hogyha már pontosan tudom, hogy hogyan fogom csinálni. Ez volt életem egyik legnagyobb tévedése. De a lényeg, hogy rájöttem: ezt nem kell tudnom. Nekem sem, és neked sem.
Ne mondj le semmilyen álmodról csak azért, mert most el sem tudod képzelni, hogy csinálod meg. Nem a mostani önmagadnak kell megcsinálni. A mostani önmagadnak csak el kell indulni felé. Elég, ha az első lépést tudod. Aztán majd megtudod a következőt. Aztán az azután következőt. Csak az az egy lépés létezik, amit most meg tudsz tenni, a jövő még nincs itt.
Egyszer olvastam valahol, hogy olyan ez, mintha zseblámpával mennél egy sötét ösvényen. És tényleg, pont olyan. Gondolkodnál ilyenkor azon, hogy ott van-e az út?
Aggódnál, persze, hogy nincs-e ott a távolban egy szakadék, vagy egy gödör. De amíg a fényben újra és újra meglátsz egy újabb útszakaszt, addig nem kell félned. Ha szakadék vagy gödör jön, azt is meg fogod látni időben. Csak ne oltsd el a lámpát. De most, ebben a pillanatban éppen elég annyit látnod, amennyit a fénycsóva megmutat.
6. A kudarc nem az ellenségünk
Nem tudom, te hogy vagy vele, de én sokat birkóztam és birkózom a kudarcokkal. Mivel önbizalom terén jelentős hátránnyal indultam el az életbe, hajlamos voltam arra, hogy a legkisebb kudarc (vagy inkább mondjuk úgy, hogy vélt kudarc, mert ugye minden csak nézőpont kérdése) is azonnal kedvemet szegje. Jelnek tekintettem, ezáltal felhatalmazásnak, hogy abbahagyjam a próbálkozást.
Persze vékony a határ aközött, hogy valaki a végsőkig kitart a céljai mellett, és nem hajlandó feladni, és az eszeveszett, olykor talán már felesleges vakhit között. Aki megtalálta, hol van pontosan, okvetlenül szóljon! De azt hiszem azt egyértelműen leszögezhetjük, hogy az első próbálkozás után kár feladni valamit.
Így hát én is megértettem előbb-utóbb, hogy a kudarc nem az ellenségem. És nem is áll szemben a sikerrel. Nem ellentétek, és ez nem egy vagylagos viszony.
Szó sincs arról, hogy valaki vagy sikeres, vagy vesztes. Sőt. A két szó között nem „vagy” van, hanem „és”. Kéz a kézben járnak, és nem léteznek egymás nélkül.
Kérdezd meg bármelyik sikeres embert, hogy mennyi kudarc van a háta mögött?
Hibázni lehet, és érdemes. Miért? Hogy a legnagyobb közhellyel éljek, azért, mert tanulunk belőle. De mondok egy jobbat is, ami a maximalistáknak tetszeni fog. Azért jó hibázni, mert közben megtanuljuk, hogy nem történik semmi baj, ha hibázunk. Hogy ilyenkor sem nyílik meg alattunk a föld és semmisülünk meg, hogy senki nem gondolja azt, hogy ettől rosszabb a munkánk, és hogy továbbra is szerethetőek maradunk.
A hibázás lehetősége tehát soha ne tartson vissza attól, hogy elindulj valami felé. A hibázástól nem kell félni. Amitől félni kell, az a kétely, amit a hibázástól való félelmünk táplál. De erről hagyok neked itt egy idézetet (az eredeti angol, ez a kb. szabadfordítása):
„A kétely több álmot öl meg, mint amennyit a kudarc valaha is fog.”
7. A szabadság nem azt jelenti, hogy mindig azt tesszük, amit akarunk
Sokáig azt gondoltam, hogy szabadnak lenni azt jelenti, hogy mindig azt teszem, amihez kedvem van. Aztán megértettem valamit. Az, hogy szabad vagyok, az nem azt jelenti, hogy semmilyen kötöttség nincs az életemben. Hogy soha nincsenek olyan dolgok, amiket annak ellenére teszek meg, hogy az adott pillanatban nem ahhoz van a legnagyobb kedvem.
A szabadság pusztán annyit jelent, hogy a kötöttségeimet én választom meg. Azt, hogyha muszájból teszek valamit, akkor azt nem külső nyomás hatására teszem, hanem mert én döntök úgy, hogy a pillanatnyi örömömet megéri feláldozni egy későbbi kívánatos következmény miatt.
Mondok egy példát. Ha elhatározom, hogy mindennap edzeni fogok, akkor az egy szabad elhatározás. Egy darabig megy is könnyen, mint a karikacsapás, de aztán később jönnek a hullámvölgyek. És lesz olyan nap, amikor szinte erőszakot kell tennem magamon, mert annyira nincs kedvem. De mégis megteszem, mert tudom, hogy utána büszke leszek magamra, jobban fogom magam érezni, stb. Nem azért teszem, mert ehhez van kedvem, hanem a jövőbeni önmagamért. Ebben a helyzetben ez a szabadság. Hogy választhatok. Választhatok önmagam egyik vagy másik jövőbeni verziója között. És én szabadon hozom meg a döntésemet, és vállalom annak minden következményét.
8. Néha olyan lesz, mintha visszafelé mennénk
Az utam elején azt hittem, az önismeret olyan, mint egy hagyma. Egymásra rétegeződnek a témák, amikkel dolgoznunk kell (hogy ezek kinek mik, az teljesen egyéni), és mindegyik réteg különböző. Ha egyszer lehámoztunk egy réteget, azzal soha többet nem fogunk találkozni. Vagyis hogyha egy témával kapcsolatban lett egy felismerésem, és ott bekövetkezett egy javulás, akkor megvagyok. Végeztem, azzal a témával már nincs semmi dolgom, le lehet porolni a tenyereket. Nem is tévedhettem volna ennél nagyobbat.
Sajnos az önismereti munka nem ilyen. Inkább mindegyik téma egy-egy hagyma. Tehát, hogy hagyma, azt továbbra is fenntartom, de ma már inkább úgy képzelem el, mint egy tál hagymát (vagy egy medencényit, attól függ, kinek mennyi dolga van magával, ugye).
Ahogy haladunk a középpont felé, egyre több réteggel kell szembenéznünk. Egy-egy témának fel fognak bukkani egyre mélyebb és mélyebb, fájdalmasabb rétegei.
De elképzelhetjük úgy is, mint valamilyen spirál alakzatot, pl. rugót vagy csigalépcsőt. Egyre lejjebb és lejjebb kell haladnunk ahhoz, hogy elérjük a végcélt. Vagyis, hogy azt a témát feldolgozzuk. És csakis akkor vagyunk meg, ha elértünk a hagyma középpontjába, vagy a spirál legmélyebb pontjába. Egy perccel sem előbb.
Ettől persze néha olyan érzésünk lesz majd, mintha nem is haladnánk előre. Mintha lépnénk egyet előre, aztán kettőt hátra. De ez ne szegje kedvünket, a jó hír, hogy egyre könnyebb dolgunk lesz – az egyre nagyobb feladatok ellenére is – , és egyre jobban megtanuljuk meglátni a mélység szépségeit is.
9. A bátrak is félnek
Régen úgy képzeltem, hogy a bátor emberek nem félnek semmitől. Ma már tudom, hogy azok az emberek nem bátrak, hanem vakmerők.
A legnagyobb közhely, de bátornak lenni nem azt jelenti, hogy nem félünk semmitől. Bátornak lenni azt jelenti, hogy nem foglalkozunk a félelemmel. Mert soha nem fogunk tőle megszabadulni. Belénk van kódolva, és sokszor igen jó szolgálatot is tesz. Annyi csupán a baj vele, hogy kissé túlbuzgó szegény. Jobban járunk hát, ha inkább a barátunkká tesszük. Megköszönjük neki, hogy éberen őrködik felettünk, és meginvitáljunk magunkkal minden utunkra. De előre tisztázzuk a szabályokat. Ellentmondást nem tűrően közöljük vele, hogy ezt az autót mi vezetjük, és nem pedig ő. Vagyis nem fogunk miatta nem megtenni valamit, amit meg akarunk tenni.
A bátorság tehát azt jelenti, hogy a félelmeink ellenére is cselekszünk. Mert ha a félelmeink visszatartanának minket, akkor olykor nem csinálnánk semmit sem.
Azt szoktam mondani, hogy ha semmit nem csinálnék, amitől félek, akkor ki sem mennék az utcára. A világ ugyanis félelmetes. Aki kimegy, az nincs biztonságban.
Elvégre bármikor a fejemre eshet egy tégla, vagy elüthet egy autó. De most komolyan. Az élet veszélyes. De ez van, ettől még élhetjük, sőt élvezhetjük is!
10. A magabiztosság nem kételynélküliség
A bátorsághoz hasonlóan az önbizalommal kapcsolatban is az a tévképzet élt a fejemben, hogy egyszercsak el fogok jutni egy olyan pontra, hogy már lesz önbizalmam. Hogy ha eleget dolgozom magamon, és eléggé „kész” leszek, akkor már magabiztos leszek. Azt hittem, lesz majd egyszer egy olyan varázslatos, jövőbeni pont, amikor elhallgatnak majd azok a hangok, amik meggátolnak a magabiztos cselekvésben. Azok a hangok, amik azt mondják, hogy nem vagyok elég ügyes, okos, szép ehhez vagy ahhoz a dologhoz. Hogy nem vagyok elég.
De az igazság az, hogy ilyen pont talán sosem lesz. Ha mindig egy jövőbeni, „készen lévő” állapotomra várok azzal, hogy elkezdjek magabiztosabb lenni, akkor egy ördögi körbe kerültem. Valahol el kell kezdeni. Szóval inkább úgy működik ez, hogy elkezdek „úgy csinálni”, mintha már magabiztosabb lennék, és ettől történik meg a változás. Mint abban az angol mondásban, amit úgy tudnék szépen lefordítani, hogy „színleld, amíg meg nem történik.” („Fake it till you make it.”)
A hitetlenkedő hangok továbbra is ott lesznek. Meg fognak kísérteni minden alkalommal. Sikerülni fog ez? Elég okos, ügyes, szép vagyok hozzá? Az önbizalom gyakorlása kezdetben erről szól, hogy elkezdesz a hangok ellenében cselekedni.
Mert a kételkedő gondolataid sajnos nem tűnnek el. Ami megváltozik, az a hozzájuk való viszonyod. Mert amikor a hangok dacára is megteszel bizonyos dolgokat, akkor szép lassan megtanulod, hogy nincs mindig igazuk.
Rájössz, hogy nem kell olyan komolyan venni őket, és már nem fogsz nekik mindig elhinni mindent.
A gondolatok tehát maradnak. Olyan mélyen benned vannak, hogy talán sosem tűnnek el. De ha elég kitartó vagy, megtanulsz békében, és magabiztosan együtt élni velük.
Ha kérdésed vagy észrevételed van, oszd meg velem bátran a komment szekcióban vagy a kapcsolat menüpont alatt. Ha pedig szeretnél értesülni az újdonságokról, a főoldalon található “KÖVETÉS” gombra kattintva megteheted.
*A kép forrása: pixabay.com (Klappe)