Érezted már valaha úgy az utadon, hogy egyedül vagy a nehézségeiddel és a dilemmáiddal? Hogy senki nem ért meg? Keseredtél már el azért, mert úgy gondoltad, hogy soha nem lesz társadalmi szinten érdemi változás? Voltál már rettenetesen fáradt attól, hogy mindennap az árral szemben úszol? Gondoltál már arra, hogy jobb lenne, ha továbbra is téli álmot aludnál?
Amikor a tudatosodás útját járó sorstársaimmal beszélgetek, gyakran kiderül, hogy időről időre mindannyian Don Quijoténak érezzük magunkat, aki szélmalomharcot folytat. Néha feltesszük magunknak a kérdést, hogy minek is csináljuk ezt az egészet? Miért nem megyünk mi is a legkisebb ellenállás irányába, amikor az sokkal könnyebb? Erről szeretnék most írni. Azért, hogy tudd, hogy nem vagy egyedül, és hogy adjak egy kis reményt.
SÖTÉTBŐL A FÉNYRE
Egyszer olvastam erről egy történetet. Képzeld el, hogy egy csomó ember egész életében úgy él, hogy be van zárva egy sötét barlangba. Aztán egy nap az egyikük kijut valahogy a fényre. Miután alkalmazkodott a szeme a kinti világhoz, elkezd rácsodálkozni, hogy a vakító fényben milyen gyönyörű minden. Olyan földöntúli örömöt tapasztal meg, hogy szeretné, ha a többiek is osztoznának vele az élményben. Mindenkit ki akar magával rángatni a fényre, hogy ők is lássák, hogy ott milyen csodálatos. Aztán meglepődve tapasztalja, hogy sokan nem akarnak vele menni. Hogy nekik jobb a sötétben, mert azt megszokták, ott már ismernek mindent, és kényelmesen vannak. És persze ott vannak velük a többiek is.
Nem telik sok időbe, mire a “felébredt” elkezdi magányosnak érezni magát. Hiszen olyan kevesen akarnak vele jönni, és a többieket, akik addig vele voltak, hátra kellene hagynia. Ettől persze nagyon fél, ezért szomorú lesz és dühös, amiért a társai nem értik meg, hogy kint jobb lenne nekik.
Eljut arra a pontra, hogy úgy érzi, hogy szeretne inkább visszamenni a sötétbe. Megijed attól, hogy a többiek segítsége nélkül talán nem lesz elég ereje túlélni a kinti világban. Visszavágyik közéjük. De ez már nem lehetséges.
NINCS VÁLASZTÁSOD
Bizony. A rossz hír az, hogy a sötétbe nem lehet visszamenni. Vannak dolgok, amiket ha egyszer megértesz és megtapasztalsz, már soha többé nem tudsz ugyanúgy élni, mint azelőtt. A tudatosság pont ilyen. A tapasztalásaid olyan megvilágító erejűek, hogy alapjaiban formálják át a személyiségedet, és nemsokára már nem tudsz visszaemlékezni, hogy milyen volt előtte. Mintha egy új időszámítás jönne, és már nem is tudnád többé, hogy ki voltál korábban. Úgyhogy a másik rossz hír az, hogy azt a valakit el kell felejtened.
Nincs más tehát hátra, mint előre. Ez a jó hír. Hamarosan rájössz, hogy fantasztikus új kapuk nyíltak meg, mert felfedezheted az életnek egy új, mélyebb minőségét. És hamarosan rájössz arra is, hogy kint a fényben is vannak emberek, csak őket még nem ismered. “Fénybenjárók”, hogy megint egy filmből idézzek.
Tehát ha a fáklyát a kezedbe vetted, vinned kell, nincs mese. Kutya kötelességed terjeszteni a fényt a világban, ha egyszer megláttad.
A jó hír, hogy ezzel egyáltalán nem vagy egyedül. Találhatsz társakat, és csatlakozhatsz a fáklyásmenethez, mert együtt minden könnyebb. Ugyanakkor óvatosnak kell lennetek, és vigyáznotok kell a fényre úktözben, hogy ki ne aludjon. Sok mindentől meg kell védenetek. Például a majmoktól.
MAJMOK BOLYGÓJA
Elmesélek neked egy híres pszichológiai kísérletet. Ez arról szól, hogy 5 majmot betesznek egy ketrecbe egy létrával, aminek a tetején banán van. A majmok első reakciója persze az, hogy megpróbálnak felmászni érte. Csakhogy valahányszor egyikük elindul, azonnal hideg vizes zuhanyt kap. Így hamar megtanulják, hogy a banánért nem szabad felmászni. Ez az első lépés.
Ezután jön a második fázis: fogják az egyik majmot, és kicserélik egy újra. Ő bemegy az új közegbe, és mivel soha nem kapott még hidegzuhanyt, ő is elindul a banánért. De mi történik ekkor? A többi majom lerángatja, és jól el is verik. Lényegében megtanítják neki is, hogy ezt nem szabad.
Harmadik lépésben szép lassacskán, egyesével kicserélik az összes többi majmot is, és minden alkalommal ugyanez történik. A végeredmény tehát az, hogy bent van a ketrecben 5 olyan majom, akinek már fogalma sincs, hogy miért nem volt eredetileg szabad felmászni, csak a társaik kondicionálták őket arra, hogy biztonságosabb, ha meg sem próbálják.
Ha valaki színes-szagosban is megnézné, ideteszek róla egy angol nyelvű videót (magyarul sajnos nem találtam):
Ez a kísérlet lényegében a falkaszellemet és a tömeges gondolkodást illusztrálja. Na meg a szokás hatalmát. Ha végiggondoljuk, tényleg hányszor van olyan, munkahelyen, családban vagy bármely más környezetben, hogy valamit csak azért csinálunk egy adott módon, mert az a szokás. Mert a nálunk régebbi kollégák azt mondták, hogy ezt így kell. Vagy már így láttuk az anyukánktól is.
Akikre felnézünk, azoktól hajlamosak vagyunk kérdés vagy mélyebb végiggondolás nélkül elfogadni a dolgokat. De vajon ez nekünk tényleg jó? Vajon a mi számunkra is ez a leghatékonyabb vagy legkielégítőbb módszer?
Biztos vagyok benne, hogy a te környezeted is tele van majmokkal. Én is jól ismerem őket. Egyszer régebben így írtam róluk:
“Olykor minden egyes szikrányi belső erőmre és energiámra szükségem van, hogy ne higyjek nekik. Megpróbálnak megtörni. Megpróbálnak megszégyeníteni az álmaim miatt. Mert ami elég több százezer embernek, az nekem nem az. Mert én többre vágyom. Megpróbálnak meggyőzni, hogy nincs igazam – hogy “rossz” ember vagyok, amiért fel akarok mászni, és meg akarom tudni, hogy mi van ott. Néha nagyon erősek. Néha már majdnem hiszek nekik – igazából, néha hiszek nekik. Néha majdnem megtörök. Utálom őket. Aztán utálom magamat, amiért utálom őket. Mert ők csak próbálják magukat igazolni. Amíg egyik majomnak sem sikerül, addig nekik igazuk van. Addig van mentségük nem próbálkozni. Van okuk azt gondolni, hogy nem cseszték el. És amíg azzal foglalkoznak, hogy téged tartsanak lent a talajon, addig sem kell magukkal és a saját démonaikkal foglalkozni.
Én unok már “régi majomnak” lenni. Ma már azt hiszem, elég dolgom van magammal, pont elég saját démonom van, amivel foglalkozhatok. Úgyhogy “régi majmok”, kérlek hagyjatok békén. Én csak a sarokban csendben próbálok felmászni a banánért – még véletlenül sem akarlak zavarni benneteket abban, hogy halljátok a saját belső zajotokat. Cserébe kérlek, ne érjetek hozzám. Ne is szóljatok. Még csak észre se vegyetek.
Mert nem fogom feladni. Nem fogom magam kevesebbnek érezni, főleg nem szégyellni, hogy nektek jobb legyen. Szóval csak hagyjuk egymást élni. Békében.”
Kérlek, te is légy óvatos a majmokkal. Nagyon résen kell lenned, mert néha, amikor nem figyelsz, egy pillanatra meggyőzhetnek, hogy amit ők hisznek, az az igaz. De soha ne felejtsd el, hogy nem így van.
Mit tegyünk hát akkor, amikor megyünk a fény felé a hétköznapi dzsungelben, visszük a kis fákylánkat, és jönnek a majmok? Vagy hogyan érhetjük el, hogy ne is találjanak meg? Szerencsére van néhány apró óvintézkedés, amit megtehetünk – magunkért, és a fényünk épségéért.
MADARAT TOLLÁRÓL
Van egy mondás, miszerint annak az 5 embernek az átlaga vagy, akikkel a legtöbb időt töltöd. Mit jelent ez?
Ha folyton negatív vagy motiválatlan emberekkel lógsz, akkor te is ilyen leszel, ha pedig életigenlő és bizakodó társaságban vagy, akkor hasonlóvá válsz. Egyszerűen az történik, hogy magadévá teszed a környezetedben uralkodó attitűdöt.
Hogy ez igaz-e vagy sem, arról lehet vitatkozni – pl. érdekes kérdés, hogy vajon azért vagy-e negatív, mert ilyen emberekkel töltöd az időd, vagy azért vonzod magadhoz a negatív embereket, mert ez a belső világod meghatározó hangulata? De azt hiszem a lényeg szempontjából ez mindegy is, mert elméletek ide vagy oda, én a magam részéről pl. már többször megtapasztaltam ennek az igazságát.
Amikor próbálok több fókuszt helyezni azokra a kapcsolataimra, amelyeket előremutatónak érzek, akkor valóban több a lendületem és a hitem. Az én tapasztalatom tehát az, hogy ez valóban működik. Egy próbát mindenképpen megér.
Természetesen vannak olyan kapcsolatok, amelyeknél nem csak a mi választásunkon múlik a dolog. Hiszen a legtöbbünk esetében nem életszerű az, hogy akkor holnaptól megszakítok minden kapcsolatot a családommal, ha éppen ők húznak le a negativitásukkal. (Egyébként előfordulhat olyan szélsőséges eset, hogy ez az egyetlen megoldás, de ha szerencsésebbek vagyunk, akkor ennyire azért nem nagy baj.)
Mit tegyünk tehát ilyenkor? Hiszen tökéletesen érthető, hogy nem akarunk egyik napról a másikra „szakítani” ezekkel az emberekkel, pl. mert nagyon fontosak nekünk, de azért van néhány apró trükk, amivel megpróbálhatunk javítani a helyzeten:
1. Elengedés
Az első és legkézenfekvőbb megoldás, hogy nem halljuk meg a negativitásukat. Ez ugyanakkor már a haladó verzió, és sokszor nem működik, egyszerűen azért, mert nincs mindig elég erőnk, hogy lepergessük magunkról a kétkedő hangokat. Az áramlat nagyon erős, mi pedig az árral szemben úszunk, ezt ne felejtsük el. Nincs ebben semmi szégyellnivaló, szükségtelen rosszul éreznünk magunkat emiatt. Évekig, évtizedekig ezt a játékot játszottuk mi is, nem lehet egy szempillantás alatt kiszállni. A szokás hatalma, és a visszahúzó erők még sokáig hatással lesznek ránk. Talán örökre.
2. Kapcsolat lazítása
Ha úgy érzed, hogy egyáltalán semennyire sem tudod magadat még függetleníteni mások negativitásától, egy másik lehetséges út, hogy csökkented a kapcsolatok intenzitását ezekkel az emberekkel. Ha pl. eddig mindennap beszéltél az adott személlyel, akkor megkísérelheted csak heti egy, vagy heti néhány alkalomra csökkenteni az érintkezések számát. Ha nem kapod meg mindennap a szokásos negativitás dózist, ahogy korábban, már az is különbséget fog jelenteni, hidd el. Nem az a cél, hogy egyből 360 fokos fordulatot vegyünk, hanem hogy kis lépésekben változtassunk.
3. Határok felállítása
Egy másik lehetséges módszer, ahogyan javíthatsz a helyzeten, ha határokat szabsz. Mert különbség van aközött, hogy valaki csak a saját életével kapcsolatban vagy általánosságban negatív, vagy megpróbálja ezzel a te pozitív törekvéseidet is aláaknázni. Mert ez ebben az esetben már határsértés (még akkor is, ha nem szándékosan csinálja), és neked jogod van ellene tenni valamit. Íme egy példa: elmeséled neki egy ötletedet, és ő rögtön azzal jön, hogy ez miért nem működhet. Ilyenkor nemcsak az az egyetlen lehetséges reakció, hogy lelombozódsz. Van más választásod is, bár mivel ezek nem jönnek (még) annyira zsigerből, ezekhez természetesen szükséges némi erőfeszítés. Attól függően, hogy az adott személyt mennyire érzed menthetetlenül negatívnak, két dolgot is tehetsz. Ha úgy gondolod, hogy miután felhívtad rá a figyelmét, hogy mit csinál, akkor talán el fog gondolkodni, akkor mondhatod neki ezt:
“Köszönöm, hogy elmondtad a véleményedet. De nekem nagyon rosszul esett ezt hallani, mert ilyenkor úgy érzem, hogy nem hiszel bennem. Kérlek, ne mondj nekem ilyet többet.”
Elképzelhető, hogy ettől magába néz, és ha fontos vagy neki, esetleg megpróbál ritkábban terhelni a negativitásával.
Ha viszont az illetőt javíthatatlannak gondolod, akkor pedig egyszerűen csak köszönd meg, hogy elmondta, és hogy aggódik érted. Biztosítsd róla, hogy megérted, miért aggódik. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy ebben az esetben se hagyd rá a viselkedését. Erősítsd meg a szándékodat. Mondd el neki, hogy te ettől még meg fogod tenni vagy próbálni az adott dolgot. De mindenképpen tudasd vele, hogy tiszteletben tartod a véleményét. Ez semmire sem kötelez! Mert az, hogy elfogadod valaki véleményét, az nem egyenlő azzal, hogy figyelembe veszed, és aszerint cselekszel.
4. Tudatos kommunikáció
Ha semmi sem működik, akkor végső megoldás, hogy egyszerűen nem beszélsz nekik a terveidről. Ha úgy érzed, hogy semmilyen más módon nem tudod magadat és az ötleteidet, álmaidat, terveidet megvédeni a negativitásuktól, akkor egyszerűen ne avasd be őket. Ez néha fájdalmas is lehet, pl. rosszul érezheted magad miatta, mert a szíved eközben vágyna arra, hogy beengedd őket a belső világodba, vagy a szokás hatalma miatt kötelességednek érzed, hogy megossz velük mindent, de hidd el, hogy nem az. Az egyetlen kötelességed, hogy jól bánj magaddal. És ha ennek az az ára, hogy egyes embereket tudatosan és szándékosan távolítanod kell magadtól, akkor a nagyobb jó érdekében meg kell hoznod ezt az áldozatot. Hosszútávon bőségesen meg fog térülni.
5. Pozitív kapcsolatépítés
Az utolsó és legfontosabb trükk pedig, hogy alkalmazd a “kiszorítás törvényét”! Gondold végig, kik azok az emberek, akik támogatnak, és hisznek benned. Akikkel úgy érzed, hogy előrevisz a kapcsolatod, és több leszel általuk. Akik mindig lelket tudnak önteni beléd, mindig jobb kedvre tudnak deríteni, és hisznek benned akkor is, amikor te sem hiszel magadban. Megvan? Ezután nincs más dolgod, mint megsokszorozni a velük való érintkezést. Részesítsd előnyben az ő társaságukat. Sőt, ha tudsz, keress olyan, akár csak online közegeket, közösségeket, ahol tudod, hogy támogatásra fogsz találni. Tudatosan dolgozz azon, hogy támogató légkörrel vedd magadat körül. Ha így teszel, egy idő után ezek az élmények ki fogják szorítani a negatívakat, és utóbbiból egyre kevesebb lesz. Komolyan. Egyszerű? Igen. Könnyű? A legkevésbé sem. Szerencsére van rá egy életünk, hogy ezt is megtanuljuk.
Most rajtad a sor. Próbálkozz bátran, és figyeld meg, mi történik! De bármi is történjék, maradj velünk a menetben, vigyük együtt a fáklyákat!
Ha kérdésed vagy észrevételed van, oszd meg velem bátran a komment szekcióban vagy a kapcsolat menüpont alatt. Ha pedig szeretnél értesülni az újdonságokról, a főoldalon található “KÖVETÉS” gombra kattintva megteheted.
*A képek forrása: pixabay.com (Myriams-Fotos, Sasin Tipchai)
*A filmidézet forrása: Penge (Blade), 1999, Flamex