A cím majdnem az lett, hogy “A kicsi, kicsiszolt kövek dícsérete.” De ahogy most nem érted, úgy akkor sem értetted volna, ha ezt a címet adom, így nem ez lett. Csak egy pillanat, és tisztulni fog a kép, ígérem.

Szóval a tudatosság lehetséges “definícióján” sokat gondolkodtam az évek során – hiszen olyan hatalmas és megfoghatatlan dologról beszélünk, mintha azt próbálnád meg elmagyarázni, hogy mi az élet, olyasvalakinek, aki semmit nem tud róla…

Aztán nemrég támadt egy megvilágosodásom. Hallgattam egy számot, amit nagyon szeretek, és rájöttem, hogy ez lehetne az én “tudatosság-himnuszom”. Az oly régóta szomjazott tudatosság definícióm. 5 perc 22 másodpercben elmondja mindazt, amit a tudatosság az én számomra jelent. Ez a dal nem más, mint Müller Péter “Sziámi” “Kicsi, kicsiszolt kő” című száma. Ha esetleg ismered, most biztos az gondolod: mi van? Ez nem egy szerelmes dal? De igen, azt gondolják róla, és talán az is, én nyilván nem tudhatom, mi volt a szerző szándéka, de nézzük csak meg a szövegét a tudatosságra vonatkoztatva.

pebbles-1090536_1920

Legyen ez most egy amolyan nemhagyományos verselemzés. Itt van mindjárt az első versszak:

“Ó tökélyre törekvő
Belülről hatalmas
Kívülről kicsi
Istennek tetsző
Na és nekem is tetsző
Kicsi, kicsiszolt kő
Hívlak, jöjj el, ó, jöjj elő!”

A tudatosság arról szól, hogy próbáljuk minél jobban kicsiszolni magunkat. “Tökélyre törekszünk”, vagyis próbálunk közelebb kerülni legjobb önmagunkhoz. Igyekszünk magunkhoz hívni azt a belső ént, aki istennek (vagy akiben / amiben hiszünk), és nekünk is tetszik. Próbálunk rátalálni a saját belső hatalmasságunkra, vagyis az erőnkre.

“Te vagy az, aki fölfelé zuhan
És zuhantában nem követ
Ismert pályát, másik követ
Sőt, minden más követ leelőzve
Zuhansz hozzám
Követelődzve bennem
Ó, követelődző kicsi kő
Hívlak és követellek
Mert nem lehet már
Nem veled lennem”

Felfelé zuhanunk, vagyis folyamatosan fejlődünk, egyre magasabb csúcsokat meghódítva, miközben rátalálunk a saját utunkra, ami nem hasonlít semmilyen számunkra ismert pályára, hiszen csakis a mienk, és csakis nekünk van pont ilyen “pályánk”. Közben kezdjük meghallani a belső hangunkat, és nem akarunk már követni semmilyen más hangot. És eljön egy pont, amikor már nem is tudunk. Amikor már mi vagyunk magunknak a legfontosabbak (leelőzve minden más “követ”), és nem lehet már nem önmagunknak lenni, mert követelődzik bennünk az a tiszta saját hang, ami megérkezett hozzánk.

“Te vagy az
Aki elüldözi a rémeket
Aki ijedős és mégis bátor
Ó, rémet elüldöző
Rémüldöző kicsi kő
Nézd, magadtól sugárzol!”

Már nem félünk többé. Legalábbis tudjuk, hogy amennyire ijedősek vagyunk, annyira bátrak is, és megvan a képességünk, hogy elüldözzük a rémeket: hogy a félelmeink ellenére is merjünk cselekedni. Elkezdjük biztonságban érezni magunkat, mert kezd ébredezni az a fajta önbizalom, aminek köszönhetően elhisszük, hogy minden rendben lesz. Elkezdünk magunktól sugározni. Sugározzuk kifelé a szilárdságot és a nyugalmat.

“Benned bízok
Na és a gravitációban
Egymásra hattok
És ami kijön, az tiszta
Most elengedlek
Hogy engedd el magad
Gyorsulj be, fordulj
És zuhanj hozzám vissza!”

Mondom én, bízunk magunkban. Egyre szabadabbak vagyunk, és egyre több mindent engedünk meg magunknak – akár a mélypontokat, vagy rossz érzéseket is (“most elengedlek, hogy engedd el magad“), mert tudjuk, hogy van bennünk egy hely, ahova mindig visszatérhetünk. Ahol biztonság van és béke. Ahol nem érhet minket semmi baj.

Ha egy mondatban kellene megfogalmaznom, azt hiszem erről szól a tudatosság. Hogy töretlenül dolgozunk azért, hogy megtaláljuk és minél könnyebben elérjük azt a helyet, ahol minden rendben van. Mert ha megtaláljuk, akkor tényleg minden rendben lesz.

Éljenek hát a kicsi, kicsiszolt kövek, most hallgasd meg, és szippants mélyen magadba minden sort. Hallgasd, ha fent vagy, hallgasd, ha lent, és hallgasd, ha csak emlékezni szeretnél arra, hogy milyen csodálatos, kicsi, kicsiszolt kő vagy te, és érezd át újra ezt az elfelejtett igazságot.

Köszönöm, hogy elolvastad.

Ha már te is úton vagy, akkor azért örülök neked mérhetetlenül. Gyere, menjünk együtt, és néha álljunk meg pihenni és beszélgetni útközben.

Ha pedig nem, akkor azért vagyok neked hálás, mert kellően nyitott voltál ahhoz, hogy végigolvasd ezt a bevezetőt. Eszerint a kíváncsiságod már felébredt. Ha szívesen tennél lépéseket is, és kedvet érzel hozzá, olvasgasd néha ezt az oldalt, igyekszem minden segítséget megadni neked ahhoz, hogy te is elindulhass.

Veled az úton,
Judit

Ha kérdésed vagy észrevételed van, oszd meg velem bátran a komment szekcióban vagy a kapcsolat menüpont alatt. Ha pedig szeretnél értesülni az újdonságokról, a főoldalon található “KÖVETÉS” gombra kattintva megteheted.

*A kép forrása: pixabay.com (Hans Braxmeier)

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..